Shanghai helyett Dél-Koreában lesz az IT-s szakmák WorldSkills versenye
Május végén jelentették be a kínai szervezők, hogy a pandémiás helyzet miatt nem tudják megrendezni az októberre tervezett WorldSkills Shanghai 2022 versenyt. A WorldSkills szervezet és a tagországok azonnal elkezdték keresni az alternatív lehetőségeket. Az összefogás eredményeként idén is lesz szakmai világbajnokság, azonban a korábbiaktól eltérő körülmények között. A WorldSkills Competition 2022 Special Edition névre átkeresztelt rendezvény házigazda szerepét több ország közösen vállalta fel. Ennek megfelelően az egyes versenyszámokat különböző időpontokban és helyszíneken rendezik meg. A szakmák többségénél európai helyszínű lesz a megmérettetés, de az IT-s versenyzők Dél-Koreába utaznak október 8-án. Ez lesz egyébként a legnagyobb létszámú versenyhelyszín, mivel 8 szakma lesz egyszerre jelen.
A Skills IT konzorcium által támogatott IT-s csapat 3 versenyszámban lesz érdekelt. A tavaly csapatban EuroSkills ezüstérmet szerzett Bóné Áron a rendszerüzemeltetők között száll harcba, Sisák Botond a webfejlesztők között méri össze tudását, Lakos Bence pedig a szoftverfejlesztőknél küzd majd az előkelő helyezésért.