Megvannak a EuroSkills 2025 válogatók győztesei

Befejeződtek a EuroSkills nemzeti válogatók döntői a Szakma Sztár Fesztivál keretein belül, a 2 napos esemény végén ünnepélyesen kihirdették az informatikai rendszerüzemeltető, webfejlesztő és szoftverfejlesztő kategóriák győzteseit is, akik méltán örülhettek az eredményüknek.

A megmérettetés során a fiatalok számos kihívással találták szemben magukat, a verseny moduláris felépítése pedig lehetővé tette, hogy különböző területeken mutassák meg tehetségüket és szakmai tudásukat az indulók. A komplex feladatok megkövetelték a résztvevőktől a gyors reakcióképességet, a kreatív problémamegoldást és a szaktudásuk magas szintű alkalmazását. Az egyes feladatok izgalmas és összetett kihívásokat tartalmaztak, amelyek valós életbeli promlémákat szimuláltak, így felkészítve az indulókat a szakmájukban előforduló projektekre, ezzel garantálva a versenyzők számára a magas színvonalú megmérettetést.

Az esemény lehetőséget nyújtott a résztvevőknek arra is, hogy nemzetközi szinten mutassák meg tudásukat és kreativitásukat, hiszen nemcsak a hazai indulók, hanem a lyoni WorldSkills-re készülő finn, angol, tajvani és francia versenyzők is megmérettethették magukat. Ezáltal számos olyan kapcsolat és barátság is született a rendezvényen, amelyek hosszú távon is segíthetik a szakmai fejlődést és a nemzetközi együttműködést.

A verseny helyezettjei:

Webfejlesztő:

1. Mrakovics Olivér – Zalaegerszegi SZC Ganz Ábrahám Technikum
2. Móricz Gergő – Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
3. Györfi Marcell – Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum

Szoftverfejlesztő:

1. Stefán Kornél – Szegedi Tudományegyetem
2. Horváth Dávid – Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum
3. Szabó Ármin András – Debreceni Egyetem

Informatikai rendszerüzemeltető:

1. Simon Tamás – Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium
2. Téringer Gergő – Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium
3. Tóth László – Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum
4. Wirker Dávid Zoltán – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
5. Kelemen Balázs – Kisvárdai SZC Fehérgyarmati Petőfi Sándor Technikum
6. Kovács Alex – Nyíregyházi SZC Inczédy György Szakképző Iskola és Kollégium

A rendezvényről készült fotók itt érhetőek el.