EuroSkills 2023 informatikai rendszerüzemeltető nemzeti válogató

Skills IT konzorcium – együttműködésben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával – 2022. február és április között rendezi a EuroSkills 2023 szakmai Európa-bajnokság hazai válogatóját az informatikai rendszerüzemeltető (ICT Specialist) kategóriában.

A háromfordulós válogatóversenyen dől el, hogy ki képviselheti Magyarországot a versenyszámban.

A versenyen nem elsősorban a már megszerzett szakmai tudásotokra leszünk kíváncsiak, hanem sokkal inkább arra, hogy mennyire vagytok képesek gyorsan megtanulni és sikerrel alkalmazni az új ismereteket, valamint arra, hogy mennyire vagytok szorgalmasak és kitartóak.

A szakmai területek közül Cisco hálózati, valamint Windows és Linux szerver környezetekkel kapcsolatos ismereteket kell a gyakorlatban alkalmazni. A feladatok viszonylag egyszerűek lesznek, kevesebb előzetesen megszerzett tudást várnak el, viszont erőteljesebben építenek azokra a verseny előtt és alatt kiadott anyagokra, melyekből egy-egy részterületre fel lehet majd készülni.

Tovább a felkészülési anyagokhoz

A verseny háromfordulós lesz:

  • Az első fordulóra 2022. március 3-án, csütörtökön kerül sor. Ez a rész kizárólag online módon, tesztek és szimulációs feladatok formájában zajlik.
  • második forduló tervezett időpontja 2022. március 26., szombat.  Erre az első forduló legjobb 12 versenyzője kap meghívást. Az egynapos megmérettetésen már valós és szimulált eszközökön, valamint virtuális szervereken kell feladatokat megoldani, illetve egy személyes interjú keretében felmérjük versenyzői rátermettséged, motivációdat is.
  • döntőre április 25. és 27. között kerül sor, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Szakma Sztár Fesztivál rendezvényének keretében, a Hungexpo-n. Erre már csak a legjobb 6 versenyző kap meghívást. A záró fordulóban a nemzetközi versenyhez hasonló környezetben, valós eszközökön kell egy összetett feladatot megoldani. A döntősökre nagy értékű nyeremények is várnak.

A döntősök közül 4 versenyző kap meghívást egy kb. 6 hónapos felkészítésre. Ennek során otthoni készülés és néhány egynapos helyszíni tréningre kerül sor. A EuroSkills versenyzők végső kiválasztása ennek a szakasznak a végén történik meg.
A kiválasztott versenyzők a verseny előtti legalább 6 hónapot intenzív felkészítéssel töltik majd. Mindez azt jelenti, hogy a megélhetést is biztosító ösztöndíjas juttatás mellett teljes munkaidőben és folyamatosan készülnek a versenyre.

A nevezés feltételei:

Olyan fiatalok jelentkezhetnek a versenyre, akik 2023-ban még nem töltik be a 26. életévüket, vagyis akik 1998. január 1-jén vagy azt követően születtek.
Iskolai végzettséggel kapcsolatos elvárás nincs, de az eredményes szerepléshez a fent részletezett három témakörben legalább alapszintű jártasság szükséges.

A jelentkezési határidő 2022. február 21. (hétfő) éjfélkor lejárt.