Premier+ Partner díjat nyert a HTTP Alapítvány!

A HTTP Alapítvány ismét komoly nemzetközi elismerésben részesült: 2025-ben elnyerte a Cisco Hálózati Akadémia Premier+ Partner díját!

Ez a megtisztelő elismerést a világ azon NetAcad partnerei kapják meg, akik kiemelkedő munkájukkal hozzájárulnak a program fejlődéséhez és bővüléséhez, valamint jelentős hatást gyakorolnak NetAcad közösségük életére.

Alapítványunk évek óta meghatározó szerepet tölt be a Cisco Hálózati Akadémia életében, mint Akadémiai Támogatóközpont és Oktatóképző Központ. Több mint 150 oktatási intézménnyel működünk együtt, és szolgáltatásainkkal segítjük az oktatók munkáját és a diákok tanulását. Kiemelt figyelmet fordítunk a NetAcad oktatók képzésére és támogatására, valamint számos szakmai rendezvényt és workshopot szervezünk.

Emellett aktívan részt veszünk hazai és nemzetközi versenyek szervezésében és mentorálásában is. A WorldSkills és Junior Skills versenyek, valamint a CyberRace 2024 magyar sikerei mind azt mutatják, hogy elkötelezetten támogatjuk a tehetséggondozást és az IT szakma fejlődését.

A Premier+ Partner díj nemcsak a HTTP Alapítvány csapatának elismerése, hanem az egész NetAcad közösségé is. Oktatók, hallgatók és partnereink közös erőfeszítései nélkül ez a siker nem valósulhatott volna meg.

Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ehhez az eredményhez!